A történelem

A világ legnagyobb repülőgépgyártó vállalata. A cég székhelye Chicago-ban van de a repülőgépeket Everettben, Seattle-ben és Rentonban gyártják. A  céget 1916-ban alapították Seattle-ben (B&W), még abban az évben felvette a Pacific Aero Products, majd 1917-ben a Boeing Airplane Company nevet. Utasszállító repülőgépeket több mint 70, sugárhajtású utasszállító repülőgépeket több mint 40 éve gyártanak. Világszerte több mint 160.000 alkalmazottjuk van, 70 országban. 90 országból vásárolták már termékeiket. 2007-es bevételük 66,4 milliárd dollár volt. Fennállása alatt ( a McDonell Douglas-sal együtt(1997-ben egyesültek)) több mint 12.000 db sugárhajtású utasszállító repülőgépet gyártott, amely a világ termelésének 75%-a. A cég jelentős szerepet vállal az USA és szövetségeseinek harci repülőgépekkel, és eszközökkel való ellátásából. 

Boeing 787

A Dreamliner. A típus fejlesztése 2005-ben indult, a fő szempont az üzemeltetési költségek csökkentése volt. A széles körben alkalmazott kompozit anyagoknak köszönhetően a gép tömegét jelentősen sikerült csökkenteni. Kapacitása 210-330 fő. Ára 150-200 millió USD. Várhatóan 2012-ben áll szolgálatba.

Boeing 767

A Boeing 1978-ban jelentette be egy új szélestörzsű repülőgépcsalád kifejlesztését. Az első példányt 1982-ben adták át. Mivel a Boeing kapacitása már így is teljesen le volt terhelve, ezért alvállalkozókat alkalmazott, a gép egyes részegységeinek legyártására. 200ER, 300ER, 400ER és 300F típusok készülnek belőle. Kétosztályos elrendezéssel a 200-as 224, a 300-as 269, a 400-as 304 főt képes szállítani, míg az F jelzésű teherszállító változat közel 54 tonna áru befogadására képes.

Boeing 747

A "Jumbo Jet", a világ talán legismertebb repülőgépe. Az első szolgálatba állított (1970)  szélestörzsű utasszállító repülőgép. 37 éven keresztül tartotta a legtöbb utas befogadására képes repülőgép címét (ezt 2007-ben az Airbus A380 vette el tőle). Három utasosztállyal 416, kettővel 524 főt képes szállítani. A korai típusok legénysége három fő volt, a későbbieké a modern avionikai berendezéseknek köszönhetően 2 főre csökkent. A gép1399 db készült 122 variációban.

Boeing 737

Minden idők legnagyobb példányszámban legyártott utasszállító repülőgépe. Eddig 5009 db-ot szállított le a Boeing, de további 1150 db-ra van megrendelése.  A legnépszerűbb közepes hatótávolságú, keskenytörzsű repülőgép. Az 1967 óta eddig legyártott több mint 5000 gépből kb. 4000 még ma is repül 541 különböző légitársaság kötelékében. Az összes 737-es együttvéve, eddig több mint 300 millió órát töltött a levegőben, 120 milliárd kilométert repült, és 12 milliárd utast szállított. Jelenleg is 1250 db 737-es van a levegőben.
 

Boeing 707

Négy hajtóműves,sugárhajtású utasszállító repülőgép. A Boeing az 1950-es évek elején  fejlesztette ki. Első repülése 1957-ben volt. Fénykorát az 60-as 70-es években élte. 1010 db-ot gyártott belőle a Boeing.